Egyéb kategória bejegyzései

Táncosokat keresünk a csehországi ‘I have a dream’ csereprogramra!!!

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál a csehországi, Palkovické hůrkyban megrendezésre kerülő „I have a dream” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan 18 év feletti fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek a hasonló csereprogramok iránt, aktív táncosok és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program témája a néptánc lesz és a hét végén egy közös flashmob produkció kerül megvalósításra a város plázájában.

A program helyszíne: Holiday Resort RS Palkovické hůrky, Csehország

A program időpontja: 2015.11.14. – 2015.11.22.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltség egy részét utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek. Ennek részleteit hamarosan pontosítjuk.

Jelentkezéseket 2015. OKTÓBER 25. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

 

Fotó: Dusa Gábor-Magyar Állami Népi Együttes

Előkészítő látogatás Portugáliában

A Culturgraph ifjúsági csereprogramot szeptember első hetében rendezi meg a portugál Zona Livre egyesület Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Románia, Törökország és Portugália részvételével. Az észak-portugál kisváros, Vila Real és környékére fókuszáló programon a különböző országokból érkező 70 fiatal a fotográfia segítségével ismeri meg a régió kultúráját, földrajzi és történelmi értékeit.

A szervező Zona Livre meghívására a delegációk két-két képviselője előkészítő látogatásra utazott Vila Realba július 15-18. között. A szervezői megbeszélés célja a programterv megvitatása, kiegészítése, további brainstorming és a helyszín bejárása volt.

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület csapatát a delegációvezető Bessenyei Kati és Gősi Lilla képviselte, rövid beszámolójuk következik:

3

Csinos csempék világa

Vila Realba kanyargós út vezet, minden értelemben. A városba busz jár, vonat már nem. Szerencsére bennünket vendéglátóink a portói repülőtérről kisbusszal vittek a hajtűkanyarokkal teletűzdelt utakon. A késő éjjeli (hajnali) érkezéskor még csak távoli városok fényeit láttuk, a környező hegyekre a reggeli ébredéskor csodálkoztunk rá. Csend van, fecskehangok ébresztenek. Első meglepetés: nem csak a szobánk takaros, a belső udvar, a folyosók, az aula is bámulatos. Később tudjuk meg, zarándokszálláson kaptunk szobát.

A következő felfedezés maga Vila Real. Bájos, csempés házakkal teletűzdelt ékszerdoboz. A helyiek barátságosak, vendégszeretők. Az első szó, amit megtanulok „obrigada”, azaz köszönöm. A második „fixe”, ami a szlengben annyit tesz, szuper. Errefelé szempillantás alatt otthon érzi magát az utazó, pedig Európa távoli csücskében járunk (vagy talán éppen ezért?), ahol mintha megállt volna az idő.

A Zona Livre vezetői Ana, Rui, Sonia lelkesek. Az egyesület még fiatal, de a munkatársaknak nagy tapasztalata van projektek lebonyolításában. Az egyesület épülete az óvárosban található, korábban tűzoltóság volt, ám egy ideje kulturális központként működik. Moziterem, büfé, nagymozgásos játékokra tér, tárgyalók – minden megtalálható, ami egy jó csereprogramhoz kell.

Első nap itt találkozunk. Felvázolják a programtervet, napi bontásban vesszük végig a projektet. Csapatépítés, fotós workshop, városismereti játékok, irodalmi anyagok, különböző helyek, kirándulás tervek szerepelnek a programban. Átbeszéljük a logisztikát, tisztázzuk a feladatköröket, elvárásokat és igényeket.

A csapat aktív és produktív. A megbeszélések között marad idő kávészünetre és étkezésekre, de még így is a tervezettnél hamarabb végzünk. Ami hátravan: a megbeszéltek rögzítése, InfoPack-be foglalása, amit aztán e-mailben kapunk meg a Zona Livre-től. A programot egyébként nagy elvárások kísérik, érkezésünk idején jelent meg egy Culturgraphról szóló cikk a helyi sajtóban. A nyilvánosságnak pedig örülünk, hiszen a végső célok között egy fotó kiállítás létrehozása szerepel.

Kíváncsian várjuk a folytatást, és a szeptemberi programot, amiről hamarosan nektek is beszámolunk.

/Gősi Lilla/
4

Határidő hosszabbítás! Résztvevőket keresünk a lengyelországi „European Fashion” programra

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál a lengyelországi, Ustroń és Katowice városában megrendezésre kerülő „European Fashion” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek a hasonló csereprogramok és az európai identitástudat iránt és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Ustroń és Katowice, Lengyelország

A program időpontja: 2015.08.10. – 2015.08.18.

A program résztvevői 18-30 év közötti fiatalok lehetnek.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltség egy részét utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek. Ennek részleteit hamarosan pontosítjuk.

Jelentkezéseket 2015. JÚLIUS 26. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

Résztvevőket keresünk a lengyelországi „European Fashion” programra

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál a lengyelországi, Ustroń és Katowice városában megrendezésre kerülő „European Fashion” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek a hasonló csereprogramok és az európai identitástudat iránt és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Ustroń és Katowice, Lengyelország

A program időpontja: 2015.08.10. – 2015.08.18.

A program résztvevői 18 év feletti fiatalok lehetnek.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltség egy részét utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek. Ennek részleteit hamarosan pontosítjuk.

Jelentkezéseket 2015. JÚLIUS 19. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

Résztvevőket keresünk: Fotósok, irány Portugália! Culturegraph – ifjúsági csereprogram

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál a Portugáliában, Vila Real városában megrendezésre kerülő „Culturegraph” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek a fotózás és az európai identitástudat iránt és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Portugália, Vila Real

A program időpontja: 2015.08.30. – 2015.09.06.

A program résztvevői 16 és 25 év közötti fiatalok lehetnek.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltség egy részét utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek. Ennek részleteit hamarosan pontosítjuk.

Jelentkezéseket 2015. JÚNIUS 21. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

Előkészítő látogatás Spanyolországban

Pár hete meghívást kaptunk Sabadellbe, hogy egy előkészítő látogatás keretében a fogadó szervezet (Taller d’Art, Cultura i Creació) tagjai bemutassák az országok (Svédország, Olaszország, Bulgária, Macedónia, Spanyolország) csoportvezetőinek a 2015. június 22-30. között megrendezésre kerülő „Painting and Dancing European Indentity” csereprogram helyszínét, kultúráját, és hogy megvitassuk a programtervet.

A magyar csoport részéről Bánfalvi Orsolya, az Egyesület elnökségi tagja vett részt. A megérkezés napján Barcelonában találkoztak a többi résztvevővel és a Spanyol fogadó szervezet képviselőivel, Christian Garciaval az szervezet elnöksével és Júlia Turonnal, a szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársával. Délután közösen vonattal utaztak Sabadellbe, a program helyszínére.

CAM00229

Sabadellben, egy művészeti központban szállásolták el a résztvevőket, ahol a jövőbeli csereprogram egyes elemei is megrendezésre kerülnek majd. Délután egy hosszú megbeszélés keretében el is kezdtek dolgozni a júniusi program tervezetének véglegesítésén. Este egy hagyományos spanyol vacsorával vendégelték meg a résztvevőket, ahol már a spanyol csapat vezetője, Núria Martínez Teixidó is csatlakozott a csoporthoz. A finom ételek után, egy helyi fesztiválra látogattak el közösen, ami csupán pár utcányira volt a szállástól.

CAM00225

Másnap a reggelit követően elsétáltunk a város másik végén található hostelbe, ami egy régi malom épületében kapott helyet. Itt fognak lakni a résztvevők a júniusi program során. Megmutatták a szobákat, a közösségi tereket, és a hostel személyzetével is megismerkedtek. Az udvaron egy hatalmas sportpálya és egy medence is található. A hostel felé vezető úton a projekt során a fiatalok által megálmodott közös produkció helyszínét, a város főterét is megmutatták.

CAM00236

Visszatérve a művészeti központban az előző nap megkezdett programegyeztetést véglegesítették, így megszületett a júniusi ifjúsági csere végső programja. A vacsora után egy francia színházi előadásra invitálták meg őket, majd ismét kilátogattak a helyi fesztivál második napjára, ahol egy hagyományos tüzes utcabálba csöppentek.

Másnap reggel indulás előtt, volt lehetőségük megtekinteni egy helyi hagyományt, amint a város lakosai által készített óriás babákat felöltöztetik és felvonulnak velük az utcán. Kora délelőtt elindultak Barcelonába, majd egy gyors városnézés után mindenki hazarepült.

CAM00214

Az egész látogatáson remek volt a hangulat, izgatottan várjuk a júniusi programot.

 

A spanyolországi csereprogram válogatójának eredményei

Kiválasztottuk azt a hét főt, aki lehetőséget kap arra, hogy képviselje az Egyesületünket Sabadellben, az ifjúsági csereprogramon.

A csapattagok:

  • Nagy Sára
  • Falb Adrienn
  • Németh Szilvia
  • Gyémánt Tímea
  • Putnik Glória Vaszilisza
  • Papp Blanka Zsuzsanna
  • Majdanics Bernadett

A csapatot kíséri Bánfalvi Orsolya, az Egyesület elnökségi tagja, a magyar csoport vezetője.

Akit most nem választottunk ki, ne csüggedjen, hiszen az Egyesület a jövőben is számos fejlődési lehetőséget kínál a fiatal művészeknek pályázatok keretein belül.

Köszönjük azoknak, akik jelentkeztek, elküldték motivációs levelüket, illetve érdeklődtek a program iránt.

További pályázati lehetőségek ügyében figyeljétek a honlapunkat!!!

Még egyszer köszönjük a részvételt!

Résztvevőket keresünk az olaszországi „Let’s go on the stage” programra

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál az olaszországi Vigliano d’Astiban megrendezésre kerülő „Let’s go on the stage” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek az európai identitástudat iránt és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót a zene és a színház eszközével. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Olaszország, Vigliano d’Asti

A program időpontja: 2015.06.14. – 2015.06.21.

A program résztvevői 15 és 25 év közötti fiatalok lehetnek.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltséget maximum 170 EUR-ig utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek.

Jelentkezéseket MÁJUS 24. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

letsgo2

Résztvevőket keresünk a spanyolországi „Painting and dancing European identity” programra

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál a spanyolországi Sabadellben megrendezésre kerülő „Painting and dancing European identity” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek az európai identitástudat iránt és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót a festészet és a tánc eszközével. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Spanyolország, Sabadell (Barcelona)

A program időpontja: 2015.06.22 – 2015.06.30.

A program résztvevői 18 és 30 év közötti fiatalok lehetnek.

Résztvevő országok: Bulgária, Olaszország, Svédország, Macedónia, Spanyolország és Magyarország

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltséget maximum 170 EUR-ig utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek.

Jelentkezéseket MÁJUS 24. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

pdei2

Egyszer volt egy április 30…

A Magyarországon az április 30-i eseménysorozat hivatalos megnyitója a Budapest Jazz Clubban indult, amikor Géher Mariann, az UNESCO Magyarországi Nemzeti Bizottságának főtitkára megnyitotta a Nemzetközi Jazz Napot. Az érdeklődők már az első koncert elejére teljesen feltöltötték a termet. Az est további részében a Silence Fiction és a Szőke Nikolett “B“  Verzió project biztosította a hangulatot.

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület idén a Nézőpont címet viselő fotópályázat, illetve az I’m beginning to see the light című esszéíró pályázat megszervezésével járult hozzá az eseményekhez.

Ezúton szeretnénk gratulálni a pályázatok nyerteseinek, és köszönjük mindenkinek a beadott színvonalas pályaműveket.

A díjazottak névsora pedig a következő:

 

Antal Alice az esszéíró pályázat első helyezettje

Várfalvy Emőkének az esszéíró pályázat második helyezettje

Turi Gábor az esszéíró pályázat különdíjasa

 

Sánta István Csaba a fotópályázat első helyezettje

Kozma Mihály, fotópályázat második helyezettje

Fodor Katalin a fotópályázat különdíjasa

Somogyvári Péter a fotópályázat PROGAST különdíjasa

Találkozunk jövőre is!