10599125_1503518339887630_4006182824353666614_n

CoolTúr JAM 2014 – Második nap

CoolTur Jam fejlec

Második Nap

A tegnapi napon folyatódott az itthon megrendezésre kerülő programunk, a CoolTúr JAM.

A délelőtt folyamán a társaság kétfelé oszlott. Az egyik csapat a Benczúr utcai O.K. központban egy tréningen vett részt, míg a többiek bejárták a Városliget minden zugát. Természetesen egy jó kávé sem maradhatott ki a nagy fáradalmak közepette.

Ebéd és kevés szabadidő után kezdetét vette a flashmob gyakorlása! Mindenki nagyon lelkesen vágott bele a tánc elsajátításába. Kisebb-nagyobb sikerekkel sikerült is megtanulni a lépéseket. A hét további napjain végig gyakorolni fogunk, hogy a szombati program  minél látványosabb és élvezhetőbb legyen.

Míg a csapatok egyik fele táncolt, a másik elindult elkészíteni az aznapi videóblogot. A téma minden nappal változik, ebben az esetben a résztvevőknek az “idegennyelvek” témát kellett körbejárniuk. Egymásnak illetve az utca emberének tanítottak szavakat, kifejezéseket saját nyelvükön.

Az esti órákban következett a prezentáció és vacsora. Ezen a napon az olasz csapat készítette el országának egyik isteni finom specialitását, illetve az általunk is ismert édességét, a Tiramisut. A csapat videókon keresztül mutatkozott be, melyekben szerepeltek az olasz nevezetességek, bemutatták a régiót, ahol a szervezetük tevékenykedik.

Izgatottan várjuk a következő napok eseményeit, illetve a szombati flashmobot! Hamarosan újabb információk kerülnek fel a honlapra és a Facebookra egyaránt a részletekkel kapcsolatban.

Addig is kövessétek figyelemmel programunk alakulását!