2014 címkéhez tartozó bejegyzések

Art Act Together 2 – Szicíliában jártunk

Október 18-26. között került megrendezésre a szicíliai Sambuca di Siciliaban az „Art Act Together 2” nevű Erasmus+ ifjúsági csereprogram, amelyen az Ars Omnis Kulturális Egyesület delegáltjai képviselték hazánkat. Magyarország mellett Spanyolország, Fehéroroszország, Bulgária, Azerbajdzsán és Olaszország fiataljai vehettek részt ezen a páratlan eseményen. Az egy hét alatt a résztvevők megismerkedhettek a többi ország kultúrájával, szokásaival, emellett pedig minden este megrendezésre került egy-egy nemzetiségi est, amelynek keretein belül tradicionális ételeket és italokat kóstoltattak mindenkivel. A magyar csapatot Dulai Dóra, Nagy Réka, Zámolyi Eszter, Kadlicskó Máté és Salpauer István, a csapat csoportvezetője alkotta.

A hét leforgása alatt olyan érdekességeket láthattunk, mint például a helyi érdekeltségű festőről, Gianbecchnia-ról elnevezett múzeum, a helyi Municipal Theatre “L’Idea” színház, vagy a pár kilóméterrel délebbre található Mondello városában minden évben megrendezésre kerülő Feast of Sant’ Alfio karnevál alkotásainak létrehozott múzeum.

A hét zárásaként a helyi szervezet, a PRO LOCO L’Araba Fenicia egy Nemzetközi Fesztivált szervezett a helyi színházban, ahol minden résztvevő ország tagjai bemutathatták saját táncaikat, népdalaikat, de akár más tagok is társulhattak az előadásokhoz.

Az utolsó napon csapatunk meglátogatta Palermo városát is, ahol bepillantást nyerhettek megannyi csodálatos templomba, vagy a leghíresebb olasz jogi karral rendelkező egyetembe, a Università degli studi di Palermo-ba.

 

Beszámoló a 2014-es Europrensa VI programról

Europrensa VI

Mazagón, Spanyolország

2014.10.05 – 2014.10.12.

 

Az Európai Unió Erasmus plus programjának keretein belül, ismét Mazagónba látogathatott nyolc, az Egyesület által delegált fiatal.

10533313_867019726642387_5097071319116921043_o

Az ifjúsági csereprogram legkiemelkedőbb céljai közé tartozik az európai kulturális sokszínűség témájának feldolgozása, a programban résztvevő országok szokásainak, művészeti értékeinek, természeti adottságaink megismerése, valamint az ország állampolgárairól kialakult sztereotípiák megvitatása. Közvetett célként említhető az egymással szembeni toleráns magatartás, és a nyitott szellemiség kialakítása. A program eredményeként a résztvevők lehetőséget kaptak megismerkedni más európai fiatalokkal, gyakorolhatták az idegen nyelveket, és közelebbről megismerkedhettek Spanyolország kultúrájával, történelmével, szokásaival és konyhájával.

10704248_867024073308619_781654926245123668_o

A magyar csapat bemutatkozójáról készült beszámolót itt olvashatjátok:

http://europrensavi.blogspot.com.es/2014/11/hungarian-presentation.html

Az interkulturális játékokon és az adott témák feldolgozásán túl, a résztvevők flamenco táncórákra jártak, blog bejegyzések formájában rögzítették az eseményeket a helyi iskola számítástechnika termében, és ellátogattak Huelvába, Sevillába, valamint El Rocioba.

10514208_867026086641751_1219928672520810416_o

Mazagón kissé nehézkesen megközelíthető adottságai miatt, az idei magyar delegáció a mikrobuszos közlekedés mellett döntött, amely lehetőséget nyújtott más európai desztinációk érintésére is.

Végül egy rövid részlet a magyar csapat prezentációjából:

A Szomszédok projekt a Than Károly Ökoiskolában is megkezdődött

A Than Károly Ökoiskolában egy 18 tagú migráns illetve menekült fiatalakból álló csoport várt bennünket az első ismerkedős alkalmon. A foglalkozás a két osztályfőnök és három stábtag jelenlétében zajlott le. A nagyjából 7-8 különböző országból érkezett, még nem túl összeszokott csapatnál hosszabb időt vett igénybe, míg kicsit összerázódtak a kezdeti, játékos bemelegítés során. Azonban mire sor került a projekt bemutatkozó prezentációjára, – dacára a nyelvi nehézségeknek – Schermann Mártának sikerült felhívni a résztvevők figyelmét az előttük álló hosszú munka kihívásaira. A prezentáció végére érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadták a jövőbeni színházi produkció ötletét is.

A stáb nagy örömmel fogadta e nyelvileg és kulturális szempontból is sokszínű társaság megerősítő, pozitív visszajelzéseit. Nagy várakozásokkal nézünk elébe a velük való együttműködésnek.

Megkezdődött a ”Szomszédok”-projekt a kőbányai Orchidea Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában

Az első alkalom az ismerkedésről szólt. Kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak a stáb tagjai (Schermann Márta, Szabó Vera, Rácz Anna, Bósza Attila, Dávid Ferenc) és a gyerekek 10 fős csoportja. A foglalkozás egy rövid, 10 perces átmozgatással és játékkal kezdődött. Utána egy prezentáció keretében a Szomszédok művészeti vezetője, Schermann Márta ismertette a projekt célkitűzéseit, felépítését és beszélt arról is, hogy milyen megfontolásból választotta ezt a különleges, részben migránsokból álló iskolai csoportot a több, mint fél éves program megvalósításához. Márta mindvégig igyekezett közelebb hozni a gyerekekhez az általa és a projektvezetők, Nagy Réka és Lőrincz Marcell által kigondolt témát és felkelteni érdeklődésüket iránta. Az egyes stábtagok folyamatban betöltött szerepének ismertetése után röviden vázolta, miből fog állni az elkövetkezendő pár hónap tematikája. A program végén lévő színházi előadás civil és professzionális színészei egy, a gyerekek személyes élettörténetein alapuló jelenetsort fognak előadni egy budapesti romház kiüresedett lakásaiban. Ennek elsődleges céljaként Márta a magyaroknak való ”tükörtartást” nevezte meg: azt, hogy miképp fog szembesülni a többségi társadalom azokkal a prekoncepciókkal és sztereotípiákkal, amit a kisebbségi társadalomról alkotott.

Reményeink szerint a projektnek a közösségi média különböző színterein is lesz visszhangja, melyben a Tilos Rádió munkatársai lesznek elsősorban segítségünkre.

Szicíliai csereprogram válogatójának eredményei

Kiválasztottuk azt a három főt, aki lehetőséget kap arra, hogy képviselje az Egyesületünket Sambuca di Siciliaban, az ifjúsági csereprogramon.

A csapattagok:

  • Dulai Dóra
  • Kadlicskó Máté
  • Zámolyi Eszter

A csapatot kíséri Nagy Réka, az Egyesület elnöke és Salpauer István az Art Act Together magyar csapatának csoportvezetője.

Akit most nem választottunk ki, ne csüggedjen, hiszen az Egyesület a jövőben is számos fejlődési lehetőséget kínál a fiatal művészeknek pályázatok keretein belül.

Köszönjük azoknak, akik jelentkeztek, eljöttek az elbeszélgetésre, elküldték motivációs levelüket, illetve érdeklődtek a program iránt.

További pályázati lehetőségek ügyében figyeljétek a honlapunkat!!!

Még egyszer köszönjük a részvételt!

Előkészítő látogatás Szicíliában

A hétvégén meghívást kaptunk Sambuca di Siciliába, hogy egy előkészítő látogatás keretében a fogadó szervezet (PRO LOCO L’Araba Fenicia) tagjai bemutassák az országok (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Bulgária, Spanyolország, Magyarország) csoportvezetőinek a 2014. október 18-26. között megrendezésre kerülő „Art Act Together 2” csereprogram helyszínét, kultúráját, és hogy megvitassuk a programtervet.

A szicíliai csereprogramra Salpauer István utazott ki, hogy képviseljen minket Olaszországban. Az ottani fogadószervezetből az elnök, Gabriella Nicolosi és az első csereprogram egyik résztvevője, Danila Maggio fogadták a csoportvezetőket. A gyors bemutatkozás után egy vacsorával kedveskedtek a vendégeknek, ahol a főfogás igazi, tradicionális, hazai pizzákból készült. Eközben pedig finom, hazai borokat kóstoltattak.

A szombati napon egy kis kávézóban megreggeliztek, majd 10 órától a fogadószervezet irodájában megbeszélést tartottak az októberi csereprogramról. A témapontok a napi programok, tevékenységek, érkezési és távozási időpontok, emellett egy minden este megrendezésre kerülő „Intercultural Party” pontjainak megvitatásai voltak.

A beszélgetés után ebédelni mentek, ahol tengeri ételek és egy kisebb hústál volt az előétel, a főfogásra pedig igazi olasz pastát kóstolhattak a vendégek. Ezután felvitték őket a településtől nem messze levő hegyre, a Monte Genuardo-ra, hogy szemügyre vegyék a csodálatos kilátást. Miután mindenkinek leesett az álla a tájtól, megkóstoltatták a helyi fügekaktusz gyümölcsöt, ami lélegzetelállítóan finom volt.

Kis pihenő után a csoportvezetőket körbevezeték Sambucában, megnézték a helyi színházat (Municipal Theatre “L’Idea”), a híres szicíliai festőről elnevezett múzeumot (Institution Gianbecchina), és más múzeumokba is ellátogattak, mint például a Museo delle sculture tessili di Sylvie Clavel-be és a Museo archeologico “Palazzo Panitteri”-be.

Este 8 órától a helyi szicíliai újságnak adtak interjút, ahol a fogadószervezet bemutatta az Erasmus+-t a médiának, a csoportvezetők pedig bemutatásuk után pár szóban összefoglalták, hogy mivel készülnek majd a csereprogramra.

Kíváncsian várjuk, hogy októberben miként muzsikál a magyar csapat az ART ACT TOGETHER programon Szicíliában.

CoolTúr JAM 2014 – Ötödik nap

Ötödik nap

Elérkeztünk hetünk utolsó munkanapjához, mely a megszokott keretek között zajlott le.

A megelőző napi óriási bulizás után mindenkinek kellett egy kis pihenés, ezért a délelőttöt a szálláson töltöttük.

Ebéd után elérkezett a flashmobra való gyakorlás ideje, melyet a Várnegyedben tartottunk meg.
Már nem is kellett sokszor elgyakorolnunk a táncot, hiszen már csak egy nap választott el minket a bemutatásáig.

Az aznapi videóblog téma nem volt más, mint maga Budapest. Arról kérdeztük az embereket, hogy milyennek tartják a várost, visszajönnek-e még….

Az estét az utolsó csapat, Lengyelország bonyolította le. Ismét egy tartalmas prezentációt hallottunk, sőt egy kis kérdőívet is kitöltöttünk, hogy leteszteljük tudásunkat. A lengyel társaság is nagyon pozitívan állt a feladathoz, megkóstolhattuk az ország több specialitását.

Már nagyon izgulunk a flashmob miatt, mely szombaton 17 órakor kerül megrendezésre a Deák Ferenc téren.

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

CoolTúr JAM Flashmob

FLASHMOB INFORMÁCIÓK!!!

Szombaton végre mindenki láthatja, részt vehet az Egyesület által, a CoolTúr JAM program keretein belül szervezett flashmobban!!!

IMG_6893

A Flashmob részeletek a következők:

Helyszín: 1052  Budapest, Deák Ferenc tér 4, A Deák téri evangélikus templom előtt

Időpont: 2014.09.27. 17.00

Gyertek, táncoljunk együtt!

Cooltúr JAM 2014 – Negyedik nap

Negyedik Nap

A délelőttünk a második naphoz hasonlóan zajlott le, ugyanis a társaság egyik fele O.K. Központban vett részt egy tréningen, míg a másik fele a Városligetet és környékét  járta be.
Megfogadtuk, hogy megőrizzük a program titkait, de az biztos, hogy egy kis versengés nem maradhatott ki.

A délután folyamán belevágtunk a tánc gyakorlásába, melyet már a koreográfusunk segítsége nélkül is el tudunk könnyedén táncolni. Igaz néha a rossz irányba…

A tegnapi napon a bolgár csapaton volt a sor, hogy bemutassa országát és ételeit. Egy nagyon felkészült és szép bemutatkozás után, melyben helyett kaptak a bolgár népdalok, hangszerek, táncok, ehettünk is. A menü igen gazdagnak bizonyult, ugyanis a levestől az előételen át a desszertig mindent felsorakoztattak az asztalainkra. Természetesen minden étel nagy sikert aratott a megjelentek között.

Figyeljétek az oldalt, hamarosan megosztjuk a részleteket a flashmobbal kapcsolatban!
Addig is kövessétek nyomon programunk alakulását!