Nagy Réka bejegyzései

Résztvevőket keresünk a spanyolországi „The Power Of Equality” ifjúsági csereprogramra

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál az spanyolországi, Matadepera városában megrendezésre kerülő „The Power Of Equality” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek a tánc, a rap, a hasonló csereprogramok, az európai identitástudat iránt, és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Matadepera, Spanyolország

A program időpontja: 2016.10.16 – 2016.10.24.

A program résztvevői 18-30 év közötti fiatalok lehetnek.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltség egy részét (170 €) utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek.

Jelentkezéseket 2016.09.18. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

Nagy Sára, youth@arsomnis.org

ZenEmese tábor Mórahalmon

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület ZenEmese tábort szervez 2016 nyarán Mórahalmon. 9-11 éves korú gyerekek jelentkezését várjuk!

Táborozás 9-11 éves gyerekeknek!
– daltanulás, éneklés
– LINE DANCE tánctanítás
– ritmizálás, rögtönzés
– hangszerkészítés, muzsikálás

3
Táborvezetök: Nagy-Grácsik Emese és Baloghné Báló Mónika
Táncoktató: Mészárosné Molnár Tímea

Idöpont: 2016. július 18-22-ig
Helyszín: Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola, Mórahalom


Tábor költségei:
31.000 Ft ( szállás 4 éjszakára, napi háromszori étkezés, foglalkozások)

Jelentkezési határidő: 2016. május 25.

Jelentkezés: info@arsomnis.org (tel: Nagy-Grácsik Emese +36-20-958-8140)

https://www.facebook.com/ZenEmeseKlub/

http://www.arsomnis.org/zenemese/

Szomszédok a Trafóban

Legnagyobb örömünkre egy igen fantasztikus fejleményről adhatunk hírt a 2015-ös év végén:

A Trafó műsorára tűzte januárban Schermann Márta ötletéből és rendezésében készült SZOMSZÉDOK című darabot, amely az azonos címet viselő, az Ars Omnis Kulturális Egyesület esernyője alatt megvalósult projekt keretében született, és a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásából jöhetett létre.

“2015. április 8-án volt a Szomszédok premierje. A nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a határon felhúzott kerítés akkor még komikusan valószínűtlen rémképként lebegett előttünk. Azóta sok minden történt, de – vagy talán éppen ezért – az előadás mégis aktuálisabb, mint valaha.” – szerepel a honlapon.

Szereplők:
Felhőfi-Kiss László
felvételről:
Pogány Judit
Schneider Zoltán
Schermann Márta
Kovács S. József
és civilek

Rádiófelvétel: Surányi András, Drobek Attila
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Videó: Tóth Artin
Technikai munkatárs. Éltető András
Kreatív munkatárs: Dávid Ferenc
Író: Hárs Anna
Rendezte: Schermann Márta

Bővebben:

http://trafo.hu/hu-HU/szomszedok

Előkészítő látogatás Portugáliában

A Culturgraph ifjúsági csereprogramot szeptember első hetében rendezi meg a portugál Zona Livre egyesület Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Románia, Törökország és Portugália részvételével. Az észak-portugál kisváros, Vila Real és környékére fókuszáló programon a különböző országokból érkező 70 fiatal a fotográfia segítségével ismeri meg a régió kultúráját, földrajzi és történelmi értékeit.

A szervező Zona Livre meghívására a delegációk két-két képviselője előkészítő látogatásra utazott Vila Realba július 15-18. között. A szervezői megbeszélés célja a programterv megvitatása, kiegészítése, további brainstorming és a helyszín bejárása volt.

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület csapatát a delegációvezető Bessenyei Kati és Gősi Lilla képviselte, rövid beszámolójuk következik:

3

Csinos csempék világa

Vila Realba kanyargós út vezet, minden értelemben. A városba busz jár, vonat már nem. Szerencsére bennünket vendéglátóink a portói repülőtérről kisbusszal vittek a hajtűkanyarokkal teletűzdelt utakon. A késő éjjeli (hajnali) érkezéskor még csak távoli városok fényeit láttuk, a környező hegyekre a reggeli ébredéskor csodálkoztunk rá. Csend van, fecskehangok ébresztenek. Első meglepetés: nem csak a szobánk takaros, a belső udvar, a folyosók, az aula is bámulatos. Később tudjuk meg, zarándokszálláson kaptunk szobát.

A következő felfedezés maga Vila Real. Bájos, csempés házakkal teletűzdelt ékszerdoboz. A helyiek barátságosak, vendégszeretők. Az első szó, amit megtanulok „obrigada”, azaz köszönöm. A második „fixe”, ami a szlengben annyit tesz, szuper. Errefelé szempillantás alatt otthon érzi magát az utazó, pedig Európa távoli csücskében járunk (vagy talán éppen ezért?), ahol mintha megállt volna az idő.

A Zona Livre vezetői Ana, Rui, Sonia lelkesek. Az egyesület még fiatal, de a munkatársaknak nagy tapasztalata van projektek lebonyolításában. Az egyesület épülete az óvárosban található, korábban tűzoltóság volt, ám egy ideje kulturális központként működik. Moziterem, büfé, nagymozgásos játékokra tér, tárgyalók – minden megtalálható, ami egy jó csereprogramhoz kell.

Első nap itt találkozunk. Felvázolják a programtervet, napi bontásban vesszük végig a projektet. Csapatépítés, fotós workshop, városismereti játékok, irodalmi anyagok, különböző helyek, kirándulás tervek szerepelnek a programban. Átbeszéljük a logisztikát, tisztázzuk a feladatköröket, elvárásokat és igényeket.

A csapat aktív és produktív. A megbeszélések között marad idő kávészünetre és étkezésekre, de még így is a tervezettnél hamarabb végzünk. Ami hátravan: a megbeszéltek rögzítése, InfoPack-be foglalása, amit aztán e-mailben kapunk meg a Zona Livre-től. A programot egyébként nagy elvárások kísérik, érkezésünk idején jelent meg egy Culturgraphról szóló cikk a helyi sajtóban. A nyilvánosságnak pedig örülünk, hiszen a végső célok között egy fotó kiállítás létrehozása szerepel.

Kíváncsian várjuk a folytatást, és a szeptemberi programot, amiről hamarosan nektek is beszámolunk.

/Gősi Lilla/
4

Határidő hosszabbítás! Résztvevőket keresünk a lengyelországi „European Fashion” programra

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület partnerországként résztvevőket delegál a lengyelországi, Ustroń és Katowice városában megrendezésre kerülő „European Fashion” ifjúsági csereprogramra. A program az Erasmus+ keretein belül valósul meg, és olyan fiatalok vehetnek részt rajta, akik érdeklődnek a hasonló csereprogramok és az európai identitástudat iránt és szívesen hoznának létre a többi partnerország résztvevőivel együttműködve egy közös produkciót. További feltétel, hogy a minden résztvevő társalgási szinten beszéljen angolul.

A program helyszíne: Ustroń és Katowice, Lengyelország

A program időpontja: 2015.08.10. – 2015.08.18.

A program résztvevői 18-30 év közötti fiatalok lehetnek.

A résztvevők szállását és étkezését a fogadó ország biztosítja. Az útiköltség egy részét utófinanszírozással fizetik ki a résztvevőknek. Ennek részleteit hamarosan pontosítjuk.

Jelentkezéseket 2015. JÚLIUS 26. éjfélig várjuk rövid bemutatkozással és motivációs levéllel az alábbi e-mail címre:

youth@arsomnis.org

Bemutatjuk: Folyamatos jelen

Bemutatjuk:

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület tagjai időről időre új ötletekkel, produkciókkal, alkotásokkal állnak a nagyközönség elé, és mint művészeteket pártoló szervezet “Bemutatjuk:” rovatunkon belül ezen a felületen is megosztjuk veletek az újdonságainkat. Nagy örömünkre szolgál, hogy prezentálhatjuk Kovács Nikolett Folyamatos jelen című dokumentumfilmjét:

Folyamatos jelen

A Folyamatos jelen című minidokumentumfilm nőkről szól és gyerekeikről, akik nők, majd anyák lesznek. A nyomorban próbálnak boldogulni, és mindennapi mozgatórugójuk az a hit, hogy a gyerekeiknek majd jobb lesz. A történet 2009-ben kezdődik, és a mában ér véget. Az öt év alatt némelyik szereplő gyerekből anya lett. És hogy mi változott az öt év során? Ez érdekelte a rendezőt, Kovács Nikolettet, amikor egy EU-s ösztöndíjat elnyerve úgy döntött, hogy a projektre költi, és újra nekivág Sajókazának, hogy felkeresse egykori diplomafilmje szereplőit.

4

Alapvetően internetes felületre készült videósorozatnak, végül egy 28 perces film formájában teljesedett ki a borsodi nyomortelepen forgatott Folyamatos jelen.

A rendező és szerkesztő-riporter Kovács Nikolett, az öt évvel ezelőtti felvételek operatőre Dicső Dániel, a jelen felvételeket pedig Nagy Roland készítette, aki egyben a film vágója is. A film képi világát Hain Réka, hangját pedig Schram Dávid utógondozta.

rozi_mult

1% ADÓmány = 100% kultúra

Támogasd te is adód 1%-ával az Ars Omnis Kulturális Egyesület tevékenységét!

Újra adóbevallási időszak és újra lehet dönteni az 1%-okról. Egyesületünk első ízben kér támogatást mindazoktól, akik fontosnak tartják célkitűzéseinket, és szívesen hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek közül minél többet sikeresen megvalósíthassunk!

Néhány gondolat az Ars Omnis Kulturális Egyesület céljairól:

Az Egyesület célja, hogy megnyilvánulási lehetőséget biztosítson a fiatal alkotó- és előadóművészek számára szem előtt tartva a kulturális, szociális, nemi, vallási és nyelvi sokszínűség népszerűsítését. Ezen kívül erősíti a különböző művészeti- és tudományágak képviselői közötti együttműködést, fejleszti a más külső intézményekkel való kapcsolatokat.

Célul tűzi ki a civil szféra aktivizálását, bevonását a különböző projektek és rendezvények szervezésébe, lebonyolításába. A különböző vélemények, látásmódok párbeszédének elősegítése, gyakorlati példáinak megismertetése az Egyesület missziójának szerves részét képezi.

Programjaink között találhatóak nagyszabású kulturális rendezvények (Nemzetközi Jazz Nap), ifjúsági csereprogramok (CoolTúr Jam, Europrensa, Art Act Together, etc.), a kifejezetten fiatal korosztályt megszólító zenés meseelőadás (MókaTér) vagy éppen hátrányos helyzetű társadalmi csoportok beilleszkedését a művészet eszközeivel segítő megmozdulások (Szomszédok).

Az adóbevalláshoz szükséges adatok:

Ars Omnis Kulturális Egyesület

Adószám: 18297980-1-06

Előre is köszönjük!

Néhány fotó az eddigi programjainkról:

 

IMG7510

Vörös Janka

 

webDSC_0271

10514208_867026086641751_1219928672520810416_o

 

3

szicilia

 

Art Act Together 2 – Szicíliában jártunk

Október 18-26. között került megrendezésre a szicíliai Sambuca di Siciliaban az „Art Act Together 2” nevű Erasmus+ ifjúsági csereprogram, amelyen az Ars Omnis Kulturális Egyesület delegáltjai képviselték hazánkat. Magyarország mellett Spanyolország, Fehéroroszország, Bulgária, Azerbajdzsán és Olaszország fiataljai vehettek részt ezen a páratlan eseményen. Az egy hét alatt a résztvevők megismerkedhettek a többi ország kultúrájával, szokásaival, emellett pedig minden este megrendezésre került egy-egy nemzetiségi est, amelynek keretein belül tradicionális ételeket és italokat kóstoltattak mindenkivel. A magyar csapatot Dulai Dóra, Nagy Réka, Zámolyi Eszter, Kadlicskó Máté és Salpauer István, a csapat csoportvezetője alkotta.

A hét leforgása alatt olyan érdekességeket láthattunk, mint például a helyi érdekeltségű festőről, Gianbecchnia-ról elnevezett múzeum, a helyi Municipal Theatre “L’Idea” színház, vagy a pár kilóméterrel délebbre található Mondello városában minden évben megrendezésre kerülő Feast of Sant’ Alfio karnevál alkotásainak létrehozott múzeum.

A hét zárásaként a helyi szervezet, a PRO LOCO L’Araba Fenicia egy Nemzetközi Fesztivált szervezett a helyi színházban, ahol minden résztvevő ország tagjai bemutathatták saját táncaikat, népdalaikat, de akár más tagok is társulhattak az előadásokhoz.

Az utolsó napon csapatunk meglátogatta Palermo városát is, ahol bepillantást nyerhettek megannyi csodálatos templomba, vagy a leghíresebb olasz jogi karral rendelkező egyetembe, a Università degli studi di Palermo-ba.

 

Előkészítő látogatás Szicíliában

A hétvégén meghívást kaptunk Sambuca di Siciliába, hogy egy előkészítő látogatás keretében a fogadó szervezet (PRO LOCO L’Araba Fenicia) tagjai bemutassák az országok (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Bulgária, Spanyolország, Magyarország) csoportvezetőinek a 2014. október 18-26. között megrendezésre kerülő „Art Act Together 2” csereprogram helyszínét, kultúráját, és hogy megvitassuk a programtervet.

A szicíliai csereprogramra Salpauer István utazott ki, hogy képviseljen minket Olaszországban. Az ottani fogadószervezetből az elnök, Gabriella Nicolosi és az első csereprogram egyik résztvevője, Danila Maggio fogadták a csoportvezetőket. A gyors bemutatkozás után egy vacsorával kedveskedtek a vendégeknek, ahol a főfogás igazi, tradicionális, hazai pizzákból készült. Eközben pedig finom, hazai borokat kóstoltattak.

A szombati napon egy kis kávézóban megreggeliztek, majd 10 órától a fogadószervezet irodájában megbeszélést tartottak az októberi csereprogramról. A témapontok a napi programok, tevékenységek, érkezési és távozási időpontok, emellett egy minden este megrendezésre kerülő „Intercultural Party” pontjainak megvitatásai voltak.

A beszélgetés után ebédelni mentek, ahol tengeri ételek és egy kisebb hústál volt az előétel, a főfogásra pedig igazi olasz pastát kóstolhattak a vendégek. Ezután felvitték őket a településtől nem messze levő hegyre, a Monte Genuardo-ra, hogy szemügyre vegyék a csodálatos kilátást. Miután mindenkinek leesett az álla a tájtól, megkóstoltatták a helyi fügekaktusz gyümölcsöt, ami lélegzetelállítóan finom volt.

Kis pihenő után a csoportvezetőket körbevezeték Sambucában, megnézték a helyi színházat (Municipal Theatre “L’Idea”), a híres szicíliai festőről elnevezett múzeumot (Institution Gianbecchina), és más múzeumokba is ellátogattak, mint például a Museo delle sculture tessili di Sylvie Clavel-be és a Museo archeologico “Palazzo Panitteri”-be.

Este 8 órától a helyi szicíliai újságnak adtak interjút, ahol a fogadószervezet bemutatta az Erasmus+-t a médiának, a csoportvezetők pedig bemutatásuk után pár szóban összefoglalták, hogy mivel készülnek majd a csereprogramra.

Kíváncsian várjuk, hogy októberben miként muzsikál a magyar csapat az ART ACT TOGETHER programon Szicíliában.