Folyamatos jelen címkéhez tartozó bejegyzések

Bemutatjuk: Folyamatos jelen

Bemutatjuk:

Az Ars Omnis Kulturális Egyesület tagjai időről időre új ötletekkel, produkciókkal, alkotásokkal állnak a nagyközönség elé, és mint művészeteket pártoló szervezet “Bemutatjuk:” rovatunkon belül ezen a felületen is megosztjuk veletek az újdonságainkat. Nagy örömünkre szolgál, hogy prezentálhatjuk Kovács Nikolett Folyamatos jelen című dokumentumfilmjét:

Folyamatos jelen

A Folyamatos jelen című minidokumentumfilm nőkről szól és gyerekeikről, akik nők, majd anyák lesznek. A nyomorban próbálnak boldogulni, és mindennapi mozgatórugójuk az a hit, hogy a gyerekeiknek majd jobb lesz. A történet 2009-ben kezdődik, és a mában ér véget. Az öt év alatt némelyik szereplő gyerekből anya lett. És hogy mi változott az öt év során? Ez érdekelte a rendezőt, Kovács Nikolettet, amikor egy EU-s ösztöndíjat elnyerve úgy döntött, hogy a projektre költi, és újra nekivág Sajókazának, hogy felkeresse egykori diplomafilmje szereplőit.

4

Alapvetően internetes felületre készült videósorozatnak, végül egy 28 perces film formájában teljesedett ki a borsodi nyomortelepen forgatott Folyamatos jelen.

A rendező és szerkesztő-riporter Kovács Nikolett, az öt évvel ezelőtti felvételek operatőre Dicső Dániel, a jelen felvételeket pedig Nagy Roland készítette, aki egyben a film vágója is. A film képi világát Hain Réka, hangját pedig Schram Dávid utógondozta.

rozi_mult