Székesfehérvár címkéhez tartozó bejegyzések

Teltházas koncertekkel zajlott az első székesfehérvári Nemzetközi Jazz Nap

Az április 30-án este a Szabadművelődés Házában megrendezett Nemzetközi Jazz
Napon koncertet adott Vörös Janka e-Series zenekara és az Oláh Krisztián Trio. A
koncerteken a közönség nem csupán elfoglalta a százfős termet, de volt, aki már
csak állva, az ajtóból tudta hallgatni a zenekarokat.

Az este folyamán a Vörös Janka e-Series-től modern, elektronikus alapokon nyugvó popos
jazzt hallhattunk. A főként saját, angol nyelvű szerzemények mellett néhány
áthangszerelt amerikai dal is elhangzott, amelyek többségében az ‘introduction’
című, nemrég megjelent első albumukon is megtalálhatóak. Az életteli számok úgy megmozgatták a közönséget, hogy még a széken ülők sem tudtak egy helyben maradni. „Mindig nagy öröm zeneileg nyitott embereknek játszani, pláne, ha sokan vannak” – mondta Vörös Janka a koncert után.

Vörös Janka

Ezután következett az Oláh Krisztián Trio. Ők főként saját szerzeményeiket adták
elő, és improvizatív jazz számokkal szórakoztatták a közönséget, akik a koncert
végén kétszer tapsolták vissza őket. Oláh Krisztián elégedetten nyilatkozott az
estéről: „A Nemzetközi Jazz Nap Magyarországon való ünneplése mérföldkő a
magyar jazz életben. Ez az egy nap rengeteg klubot és zenészt mozgat meg,
nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is. Külön örülök annak, hogy olyan
színpadokra is eljut ez a zene, ahol általában ez nem jellemző. Nagy élmény volt
a fehérvári Szabadművelődés Házában játszani, jó közönség előtt, és nagyon
örülök, hogy immár második éve a részese lehetek a Nemzetközi Jazz Napnak.”

/Kovács Nikolett/

Oláh Krisztián Trio

EP vOKs Székesfehérváron

Jól teljesítettek a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákjai a szerda délelőtt megrendezett játékos vetélkedőn, amelynek középpontjában az Európai Unió és az Európai Parlament működése, a nemzetek közötti együttműködés és a kultúrák sokszínűsége állt. Több mint száz diák töltött ki kérdőívet, átlagosan 80%-os sikerrel. Elmondásuk szerint az oktatásba beépült uniós ismeretek miatt ilyen jól tájékozottak a témakörben. A legjobbak pólót, pendrive-ot, táskát és tollat kaptak ajándékba.

EPVoks_sajtóközlemény

A vetélkedő az EP Voks kulturális rendezvénysorozathoz kapcsolódik és az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatósága támogatásával valósult meg, amelynek célja, hogy ösztönözze a fiatalabb generáció tagjait az Európai Unió demokratikus folyamataiban való részvételre.

EP vOKs

A szerdai székesfehérvári program este 20 órától folytatódik az ünnepélyes megnyitóval, Vörös Janka e-Series zenekara és az Oláh Krisztián Trio koncertjével. Az idei Nemzetközi Jazz Napot pedig egy közös örömzenélés zárja A Szabadművelődés Házában.

/Kovács Nikolett/

EP vOKs